A Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár hagyományos nyári leállása idén július 15-e és augusztus 4-e közé esik. Ez az időszak ad arra lehetőséget, hogy elvégezzék az intézményben a szükséges nagyobb léptékű karbantartási feladatokat, takarítást, a kötetek rendberakását, rendszerezését. Ebben a három hétben arra is van lehetőség, hogy a könyvtár külső raktárában az intézmény munkatársai több időt fordítsanak a könyvek katalogizálására. Kurucz Péter igazgatóhelyettes elmondta, hogy ide kerülnek az intézmény látogató teréből a régi kötetek illetve azok a könyvek, amelyek kevésbé tartanak számot az érdeklődésre. Természetesen ezek a példányok is kölcsönözhetőek az olvasók számára. A könnyebb keresés érdekében azonban fontos, hogy ezek a példányok is felkerüljenek a számítógépes rendszerbe.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









