Két háziorvosi rendelő felújítására összesen 70 millió forintot fordít Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, köszönhetően annak, hogy korábban sikeresen szerepelt a Területi- és Településfejlesztési Operatív Plusz program pályázati kiírásán. A tavaly nyáron elkezdett beruházás már 50 százalékban elkészült, hiszen a Hősök terén található rendelői felújítása már megtörtént, azt birtokba vehették az ott dolgozó házi orvosok.A tervek szerint még az éven, a Kazinczy utcán található háziorvosi rendelő körüli munkálatok is befejeződnek.A felújítás egyaránt szolgálja a betegek illetve az ott dolgozó háziorvosok kényelmét.A Kazinczy utcán található rendelőintézet felújítása többrétű. A nyílászáró cserén felül épület villamossági és gépészeti, építészeti felújítást és akadálymentesítést is magában foglal, de a kapubejáróban új világítótestek és kerékpártárolók is lesznek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszatér a legendás Lutra album
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik...









