Kezdőlap Színes Érdekes dolog derült ki a lándzsás útifűről

Érdekes dolog derült ki a lándzsás útifűről

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyakran előfordul, hogy egy adott növényfaj egymástól távol élő populációi között jelentős eltérések fedezhetők fel. A növényi populációk működésének pontosabb megértéséhez vitt közelebb a sokunk által csak gyógy- vagy gyomnövényként ismert lándzsás útifű. A MATE munkatársának részvételével zajlott nemzetközi kutatásról a napokban jelent meg publikáció az ökológiai szakterületen rendkívül nívós Functional Ecology szakfolyóiratban.
Gyakran előfordul, hogy egy adott növényfaj egymástól távol élő populációi között jelentős eltérések fedezhetők fel, többek között a növény magassága vagy a levél alakja és mérete között. Mindez azzal magyarázható, hogy a különféle környezeti tényezők ? például a domborzat, talaj, hőmérséklet, fény, csapadék ? különbözőképpen hatnak egy adott növényfajra a természetes elterjedési területének különböző pontjain, és megint másként azokon a területeken, ahova emberi behurcolás által került. Az üvegházi kísérlethez európai, észak-amerikai és ausztrál, tehát őshonos és nem őshonos populációkból származó lándzsás útifű magokat használtunk fel, és elsősorban arra kerestük a választ, hogy a gyökérjellemzők milyen mértékben változnak a populációk között, a felszín feletti (levél)tulajdonságokhoz viszonyítva ? mutatott rá Dr. Bódis Judit, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet egyetemi docense.Az eredmények alapján a gyökértulajdonságok ugyanolyan mértékű eltérést mutattak a populációk között, mint a levéltulajdonságok, sőt néha még nagyobbat is. Ugyanakkor ez a változatosság csak kismértékben volt magyarázható a magok eredeti származási helyével, a származási terület környezeti feltételeivel.
Forrás: Sokszínű Vidék