Hatályba lépett az Európai Unió új hulladék-keretirányelve, amely konkrét intézkedéseket és mérhető célokat határoz meg az élelmiszer-pazarlás csökkentésére.
Az EU-ban évente mintegy 59 millió tonna élelmiszer vész kárba, ami fejenként körülbelül 130 kilogramm pazarlást jelent. Ennek nemcsak gazdasági, hanem súlyos ökológiai következményei is vannak, hiszen a megtermelt élelmiszer előállításához felhasznált erőforrások ? a víztől az energiaig ? hiábavalóvá válnak.
Az új irányelv 2030-ig 10 százalékos csökkentést ír elő a termelés és feldolgozás szintjén, valamint 30 százalékos csökkentést a kiskereskedelemben, vendéglátásban, közétkeztetésben és háztartásokban. A tagállamoknak rendszeresen adatokat kell gyűjteniük, és jelentéseket készíteniük a célok nyomon követésére.
A Bizottság hangsúlyozza, hogy a pazarlás csökkentése közös felelősség, amelyben minden szereplő ? a termelőktől a fogyasztókig ? részt kell, hogy vegyen.
Forrás:agroinform.hu







