Az ókor egykori hét csodája közül korunkban mindössze a gízai piramisok állnak Egyiptomban ? a többi hat különleges építmény eltűnt a Föld színéről.
A hét csoda közül hármat is földrengés söpört el: a rodoszi kolosszus Kr. e. 226-ban omlott a kikötőbe egy hatalmas földmozgás következtében, a halikarnasszoszi mauzóleum maradványai ? néhány középkori földrengés után ? beépültek a környező épületekbe. Az alexandriai világítótornyot is több földmozgás sújtotta, végül 1303-ban érte utol végzete egy újabb földrengést követően.
Emberi hiúság és vandalizmus okozta az epheszoszi Artemisz-templom vesztét: Kr. e. 356-ban egy Hérosztratosz nevű férfi gyújtotta fel az épületet, hogy neve örökre fennmaradjon? Tettéért természetesen halállal lakolt, s neve említése is büntetést vont maga után.
Az olümpiai Zeusz-szobor története nem egyértelmű: egyes vélekedések szerint miután az olimpiai játékokat ? más pogány ünnephez hasonlóan ? betiltották, lassanként az enyészeté lett. Egy másik elmélet szerint Kr. u. 425-ben pusztította el tűzvész, míg Georgiosz Kedrénosz XI. századi görög történetíró szerint azonban ötven évvel később Konstantinápolyba való szállítása után semmisült meg.
Szemiramisz függőkertjéről még kevesebbet tudni, eltűnéséről nem állítható semmi konkrétum.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Nyári razziába kezdett a NAV ? akár 2 milliós bírság is...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte országos nyári ellenőrzéssorozatát ? közölte a hivatal. A razziák fő célpontjai a strandok, szabadtéri rendezvények és turisztikailag frekventált...