A houstoni központú Venus Aerospace startup sikeresen végrehajtotta az Egyesült Államok első forgó detonációs rakétahajtóművének (RDRE) repülési tesztjét ? ez komoly mérföldkő a hiperszonikus repülés terén.
 A tesztet az új-mexikói Spaceport America űrközpontban hajtották végre, és bebizonyosodott, hogy a hajtómű valós repülési körülmények között is megbízhatóan működik ? írja az Interesting Engineering. A hajtómű segítségével a jövő repülőgépei közvetlenül hagyományos kifutópályákról indulva is elérhetik a 4?6 Mach-os sebességet (azaz körülbelül 4900?7400 km/h-t) ? eddig ugyanis a hiperszonikus sebesség elérése általában nem közvetlenül a felszállópályáról történt, hanem több lépcsős vagy segédhajtóműves indítással.
 Bár az RDRE technológiát már az 1980-as évek óta fejlesztik, ez volt az első ismert alkalom, hogy sikeresen alkalmazták repülés közben.
 A Venus hosszú távú célja a Stargazer M4 nevű, újrafelhasználható, hiperszonikus utasszállító repülőgép megalkotása, amely képes elérni a 4 Mach sebességet, és ezzel kevesebb mint két óra alatt tenné meg a Los Angeles?Tokió távolságot.
 forrás: raketa.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt egy turista, aki hét métert zuhant a római Pantheon faláról
 Meghalt egy japán turista, aki péntek este lezuhant a római Pantheon faláról. A 70 éves férfi hétméteres magasságból esett az árokba. A kiérkező tűzoltók...



 
 
