Összeütközött hétfőn az Északi-tengeren, Anglia keleti partjainál egy olajszállító tartályhajó és egy konténerszállító hajó. A tartályhajó kigyulladt; a helyi kikötői hatóságok többtucatnyi sérültről számoltak be. A brit parti őrség tájékoztatása szerint helikopterek, valamint tűzoltó- és mentőhajók dolgoznak a helyszínen. A szolgálat nem nevezte meg a két hajót. A hajókat a személyzet számos tagja el tudta hagyni a baleset után. Az egyik kikötő igazgatója elmondása szerint a mentőalakulatok legalább 32 sérültet szállítottak a két hajóról a városba, és több tengerész után még folyik a kutatás. A sérültek állapotáról egyelőre nem hangzott el hatósági tájékoztatás.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









