Tizenhét ország 300 fiatalja vesz részt a vasárnap kezdődő Összmagyar egyetemista táborban Sátoraljaújhelyen – közölte a szervező Rákóczi Szövetség a Zemplén FM-nak küldött sajtóközleményen. A tábor 1989 óta minden év augusztusában közös találkozásra hívja a Kárpát-medencében és a világ más országaiban élő magyar egyetemistákat.
Kiemelt célja, hogy a fiatalok határokon átívelő közösséget építsenek, megismerjék egymás tapasztalatait és közösen gondolkodjanak a magyar közösségeket és a fiatal generációt érintő legfontosabb kérdésekről.
A magyar egyetemisták mellett egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, valamint számos európai országból érkeznek a táborba fiatalok. Az ötnapos program során a fiatalok közéleti, tudományos, gazdasági és kulturális témákról hallgatnak előadásokat, illetve alakítanak közös fórumokat.








