Ötödik alkalommal nyerte el a Superbrands díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hulladékgazdálkodással foglalkozó MiReHu Nonprofit Kft. A rangos szakmai elismerést azok a hazai márkák kapják meg, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak többek között a piaci jelenlét, az innováció és a megbízhatóság területén. A társaság a napokban vette át az erről szóló oklevelet, az ünnepélyes díjátadó pedig novemberben lesz. A cég közleménye szerint a díj visszaigazolása annak a hosszú évek óta tartó szakmai munkának, amelyet a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a szemléletformálás érdekében végeznek. Ladányi Roland ügyvezető hangsúlyozta: az elismerés közös siker, amelyhez a munkatársak, a partnerek és az ügyfelek is hozzájárultak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek
Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja,...








