A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ötszáz tartósélelmiszerekből álló adománycsomag összeállítását kezdte meg, önkéntesek bevonásával. A szervezet közleménye szerint a csomagok karácsonyig jutnak el rászoruló családokhoz, köztük többgyermekesekhez, egyedülálló szülőkhöz, létminimum alatt élőkhöz és krízishelyzetbe került családokhoz. A karácsonyi időszakra tekintettel a tartós élelmiszerek mellett olyan ünnepi finomságok is kerülnek a csomagokba, amelyekről ezek a családok gyakran kénytelenek lemondani. Az első összeállított adományt már át is adták egy budapesti családnak, Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató részvételével. A kezdeményezés az Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos adventi adománygyűjtéséhez kapcsolódik, amelyet idén harmincadik alkalommal indítottak el. A segélyszervezet munkáját a 1353-as adományvonal hívásával lehet támogatni, hívásonként 500 forinttal.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









