Az új gyáraknak köszönhetően ötvenezer új álláshely jön létre a következő időszakban az Alföldön – mondta a miniszterelnök a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz-fejlesztés átadó ünnepségén. Orbán Viktor elmondta azt is, az elkészülő fejlesztések révén öt órával rövidül majd le a Budapesttől Brassóig tartó út. Kifejtette: idén elkészül a teljes M44-es autópálya, amely összeköti Békés vármegyét a magyar autópályákkal. Tervezés alatt van az M47-es autóút Békéscsaba-Debrecen között, az M4-es is épül Szolnok-Kisújszállás között, egészen Berettyóújfaluig, ahonnan már a határ ma is négy sávval érhető el – ismertette. Hozzátette, a most elkészült 30 kilométeres vasúti pályaszakasz mellett épül a következő vasút Szeged és Kiskunfélegyháza között. Három autópálya és – a Budapest-Belgrád vasútvonalat is ide számítva – három vasút készül – összegzett a kormányfő. Megjegyezve, a most átadott vonalon az eddigi 100 kilométer/óra helyett 160-nal lehet majd közlekedni. Azt mondta: a román oldalon is építik a Brassóig tartó szakaszt.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Ötvenezer álláshely jön létre az új gyáraknak köszönhetően az Alföldön
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Van egy hatalmas gyémántbánya, ami képes beszippantani a felette elrepülő helikoptereket
Az Oroszország kelet-szibériai területén fekvő Jakutföldön, vagyis a zord szibériai vidék közepén tátong egy hatalmas lyuk. Igazából nem is egy lyuk, hanem a világ...