Sepsiszentgyörgyön új, Kárpát-medencei szintű kulturális központ épül a magyar kormány négymilliárd forintos támogatásával. A létesítmény galériát, koncerttermet, könyvtárat és színházat foglal majd magában, és a magyar közösség megmaradását szolgálja. A beruházás a lebontott Bodok szálló helyén valósul meg, a város és az alapítvány közreműködésével. A miniszter hangsúlyozta: a cél nemcsak a helyben maradás, hanem a szülőföldön való boldogulás támogatása, miközben a városrehabilitáció is előrehalad. A tervezői pályázat még idén lezárul, a kivitelezés a következő években kezdődik.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Ballagási ünnepségeket tartottak a sátoraljaújhelyi középiskolában
Ballagási ünnepségeket tartottak a sátoraljaújhelyi középiskolában is.
A Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumban két osztály, összesen 49 diák búcsúzott el az intézménytől. A hagyományoknak...









