2025 januárjától a halogén izzók helyett szabályossá válik a minősítő jellel rendelkező LED-ek használata. A módosított rendelet december végén jelent meg a Magyar Közlönyben, így eszerint ?a világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát, tompított és távolsági fényszóró esetében minősítő jellel rendelkező helyettesítő LED fényforrást is lehet használni?. A LED technológia az utóbbi években számottevően terjedt el, hiszen kisebb energiafelhasználás mellett tesz lehetővé nagyobb fénykibocsátást. Az Egyesült Államokban és Ázsiában már korábban engedélyezték a LED fényforrások használatát az autókban, Németországban pedig 2020-ban lehetett használni az első, a halogén kiváltásra alkalmas LED fényforrást. A Zemplén Médiacentrumnak Kiss Gábor, műszaki vizsgabiztos nyilatkozott a témában. Elmondta, hogy a gyártók szerint a LED-ek örökké élnek, szinte soha nem huny ki a fényük a halogén izzókkal szemben. Ez azonban a gyakorlatban csak akkor lenne igaz, ha egy nagy alumíniumkockára rögzítve, 20 °C-on üzemeltetnénk őket, akkor valóban szinte örökké működne egy-egy LED-izzó ? fogalmazott. Viszont autók esetében ez nem lehetséges, hiszen nem adottak ezek a körülmények ? magyarázta. Hozzáfűzte azt is: az autó tulajdonosoknak az autó gyártójától érdemes informálódniuk.
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...