Kezdőlap Színes Újabb nagy kedvenc spanyol helyszín zárja ki a turistákat

Újabb nagy kedvenc spanyol helyszín zárja ki a turistákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évente majdnem 800 ezer turista látogat el a ?spanyol Mikonosznak” is nevezett Binibeca Vell faluba a Baleár-szigeteken, ami egyszerűen már túl sok a helyiek számára. Nem is csoda, hiszen mindössze kétszáz állandó lakosa van a településnek – írja a vg.hu. Az egyedi látképet nyújtó faluba özönlenek a bámészkodók, ami a helybelieket egyre jobban idegesíti, mivel a turisták gyakran igen udvariatlan és otromba módon viselkednek. Ezért látogatási korlátozásokat vezettek be, csak 11 és 20 óra között engedik be a turistákat a falu utcáira.Hamarosan pedig még tovább mehetnek, augusztus 15-én ugyanis népszavazást rendeznek arról, hogy teljesen kitiltsák-e a látogatókat.A növekvő elégedettség különböző intézkedések meghozatalára kényszerítette a hatóságokat. Mallorca és Ibiza több településén megtiltották például az alkoholárusítást a boltokban este fél tíz után, valamint az utcai alkoholfogyasztást.