Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülést tartott a Tokaj-Hegyalja Egyetem. Ennek keretében Prof. Dr. Kéri Szabolcs a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora köszöntőjét követően adták át diplomáikat a végzett hallgatóknak, akik a térség számos településéről érkeztek. A 2021-ben alapított egyetemen évről-évre egyre többen szerzik meg végzettségüket, legyen szó első, vagy másod diplomáról, így annak regionális szerepe folyamatosan erősödik, immáron nem csupán a jogelőd oktatási kínálatában, hanem az új szakok tekintetében is. Az egyetem vezetősége igyekszik versenyképes tudást nyújtani a náluk tanuló fiataloknak és megpróbálják a térségben tartani őket, hangzott el a beszédekben. Ám még sok veszély leselkedik rájuk az életben, melyeket le kell győzniük, mondta el rádiónknak Prof. Dr. Kéri Szabolcs rektor.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb fejlesztések indulhatnak Sárospatakon
Újabb fejlesztések indulhatnak Sárospatakon. A Versenyképes Járások Program keretében a város 101 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A forrásból több beruházás valósulhat meg:...