Kezdőlap Országos Esemény-Országos Úszás: Milák Kristóf újra edzésben! A Duna Arénában készül

Úszás: Milák Kristóf újra edzésben! A Duna Arénában készül

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszú kihagyást követően újra edzésbe állt az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok úszónk, Milák Kristóf.Mint ismert, Milák Kristóf legutóbb a 2023 márciusában rendezett felnőtt országos bajnokságon állt rajtkőre, egy hónappal a nyári, világbajnokság előtt bejelentette, hogy sem fizikailag, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy a világ legjobbjai között ugorjon medencébe. Milák edzőjétől, Virth Balázstól szeptemberig pihenőt kapott, ám ezt követően sem tért vissza, s kihagyta az októberi budapesti világkupa-viadalt. Sós Csaba szövetségi kapitány 2024 elején úgy fogalmazott: a lényeg, hogy kezdjen el úszni, utána lehet bármiről beszélgetni. Nos, az Index legfrissebb információja szerint ez megtörtént, a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója ugyanis a héten visszatért a Duna Arénába, ahol ismét medencébe ugrott, hogy megkezdje felkészülését a párizsi olimpiára.
Forrás: Nemzeti Sport