Pácinban már hagyomány, hogy megszervezik a Bodrogközi napokat. A rendezvény minden éven várja az ott és a környéken élőket, így idén is színes műsorokkal és ünnepélyes megnyitóval készültek az oda látogatóknak. A Bodrogközi települések zászlóinak bevonulása után Bánné Dr. Gál Boglárka köszöntötte a megjelent vendégeket, beszédében elmondta, hogy a nap jelentősége a közösségekben rejlik, valamint abban, hogy minden résztvevő település az esemény alkalmával mutathatja meg értékeit, hagyományait.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









