Kezdőlap Országos Esemény-Országos Földre festett piktogramok figyelmeztetnek a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre

Földre festett piktogramok figyelmeztetnek a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre

Új akciót indít a MÁV: földre festett piktogramokkal hívják fel a gyalogosok figyelmet a vasúti átjárókban arra, hogy kellő körültekintéssel keljenek át – jelentette be a MÁV Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hegyi Zsolt elmondta, a koronavírus-járvány óta megszaporodott az olyan balesetek száma, amelyeknél a gyalogos, a kerékpáros, a rolleres vagy az autós figyelmét az okoseszköz vonta el a vasúti átjáróban való átkelésnél. A földre festett piktogrammok arra ösztönzik a gyalogosokat, hogy tekintsenek fel a telefonjukból és kellő körültekintéssel haladjanak át. A vezérigazgató arra a kérte a közlekedőket, hogy vasúti átjáróhoz érve „legyenek partnerek”, és ne veszélyeztessék se a saját, se mások testi épségét.Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője azt mondta, idén eddig 15 baleset történt vasúti átjárókban, ebből öt esetben hét ember halt meg, tavaly pedig 76 balesetben tizenhatan haltak meg.