A Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb intézkedése révén a Széchenyi Kártya Program likviditást elősegítő termékeinek éves fix nettó kamata 4,5 százalékról 3 százalékra csökkent – tájékoztatott a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt. A közleményben kiemelték: a hitelkamatok csökkenése a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ és a Széchenyi Kártya MAX+, Széchenyi Turisztika Kártya MAX+ konstrukciókat érinti, így az Agrár Széchenyi Kártya kivételével minden termék alapesetben egységes, kiszámítható, 3 százalékos nettó kamat mellett érhető el. Az intézkedés révén a program keretében a szabad felhasználású támogatott hitelekhez való hozzáférés még kedvezőbb és kiszámíthatóbb lett, ezzel segítve a kkv-k likviditásának javítását és eredményességének növelését.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Három százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program likviditási hiteltermékeinek kamata
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miért gabalyodik össze a fülhallgató a zsebben?
A fülhallgatók még akkor is képesek teljesen összegubancolódni, ha csak az asztalon hevernek, egy zsebben pedig szinte pillanatok alatt káosz alakulhat ki belőlük. Dorian...









