Épületgépészeti sarkot avattak a Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskolában. A kiállításban egy több mint 100 éves művesen kidolgozott radiátorok, olajkályha, régi fűtőtestek, mérleg, de még egy lavórtartó is helyet kapott, azaz olyan tárgyak alkotják, melyek a szakma múltját idézik meg, és amelyek a mai modern technológia alapját képezik. Célja, hogy a gépészképzésben részt vevő tanulók rálátást kapjanak a tanult szakmájuk múltjára. A sarok az Épületgépészeti Múzeum jóvoltából lett kialakítva, mely 23 éve működik, és több mint 15 ezer dokumentum alkotja a gyűjteményét melynek Chappon Miklós aranydiplomás gépészmérnök, a múzeum alapítója, igazgatója elmondta: a Sátoraljaújhelyi a sorban már a 24. kiállítás mely oktatási intézményekben lett létrehozva.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









