A lengyelországi Wieliczka neve ma elsősorban világhírű sóbányájáról ismert, a középkorban azonban a város szó szerint a föld, pontosabban a só fogságába esett. A 13. századtól működő bánya Európa egyik legjelentősebb sólelőhelyének számított, ám a mélyben zajló, sokszor ellenőrizetlen fejtések idővel komoly veszélyeket hordozŹtak magukban.
Egy súlyos bányaszerencsétlenséget követően hatalmas üregek alakultak ki a felszín alatt, amelyek megingatták az egész település stabilitását. A korabeli feljegyzések szerint utcák repedeztek meg, majd tűntek el egyik napról a másikra, házak süllyedtek a mélybe nyomtalanul, mintha a föld egyszerűen elnyelte volna őket. Az emberek gyakran csak tompa morajlást hallottak, reggelre pedig egy épület helyén már mély beszakadás tátongott. A középkori lakosok mindezt sokáig isteni büntetésnek vagy föld alatti lények tevékenységének tulajdonították, mivel a bányászat valódi következményeit még nem értették.
Kevesen tudják, hogy a sóbányában dolgozó bányászok már ekkor fából ácsolt támaszokkal próbálták megelőzni az omlásokat, és a tapasztalatukat titkos tudásként adták tovább. A só ugyanis nemcsak értékes volt, hanem veszélyes is: nedvesség hatására lassan ?folyik?, így évszázadokon át mozgásban maradt a felszín alatt.
A város sorsa végül a mérnöki szemlélet fejlődésével vett kedvező fordulatot. A bányát fokozatosan megerősítették, a veszélyes részeket lezárták. Ma a wieliczkai sóbánya az UNESCO világörökség része, mélyében azonban továbbra is ott rejtőzik a középkori város egyik legfontosabb tanulsága: a természet kincsei könnyen pusztító erővé válhatnak, ha az ember túl mélyre ás.
forrás: agytoro.hu
