Kezdőlap Színes 12 évesen magfúziót ért el egy amerikai fiú

12 évesen magfúziót ért el egy amerikai fiú

Mindössze 12 évesen ért el magfúzióhoz kapcsolódó eredményt egy amerikai fiú. Az Interesting Engineering beszámolója szerint Aidan Macmillan saját maga épített olyan berendezést, amelyben sikerült a fúziós folyamat egyes elemeit előidéznie ? mindezt nem laboratóriumban, hanem részben saját műhelyében.
Aidan még a koronavírus-járvány idején, nyolcévesen kezdett érdeklődni a nukleáris fúzió iránt. A téma annyira lenyűgözte, hogy két éven át önállóan tanulmányozta a működését, majd nekilátott egy saját prototípus megépítésének egy nonprofit alkotótérben. A nemrég beüzemelt szerkezet a tesztek során neutronokat állított elő, ami arra utal, hogy atommagok léptek kölcsönhatásba egymással. Fontos ugyanakkor, hogy ez még nem jelent működő fúziós erőművet, csupán a folyamat demonstrálását.
A Dallasban élő fiú azért vágott bele a projektbe, mert a magfúziót a jövő egyik ígéretes, tiszta energiaforrásának tartja. Teljesítményével akár ő lehet az egyik legfiatalabb, akinek sikerült működőképes fúziós prototípust építenie.
A jelenlegi rekordot az amerikai Jackson Oswalt tartja, aki 2020-ban, szintén 12 évesen hajtott végre hasonló kísérletet. Az ő eredményét néhány órával a 13. születésnapja előtt hitelesítették, így könnyen lehet, hogy Aidan még fiatalabban érte el ezt a tudományos mérföldkövet.
forrás: 24.hu