Az egyszülős családok gyermekei is jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra-erre hívta fel a figyelmet Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. Fontos azonban, hogy a Magyar Államkincstár csak azokat látja automatikusan a rendszerben, akik egyedülálló szülőként szerepelnek a magasabb összegű családi pótlék nyilvántartásában.
Aki még nem jelentette be ezt a státuszát, azt megteheti az Ügyfélkapun keresztül, személyesen bármelyik kormányablakban vagy a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán. A változás bejelentéséhez igazolni kell az egyedülálló státuszt, például jogerős válási végzéssel, halotti anyakönyvi kivonattal vagy ? külön élő szülők esetén ? a szükséges nyilatkozattal.
A kormány tervei szerint a támogatást a jogosult családok két részletben kapják meg, az első kifizetés még a tanévkezdés előtt érkezik.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








