Borsod-Abaúj-Zemplénben jóval kisebb a forgalom, mint a főváros környékén, miközben a magyar közúthálózat erősen Budapest-központú, erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter írt közösségi oldalán. A főváros térségében találhatók az ország legforgalmasabb útvonalai. Az M0-s körgyűrűn naponta átlagosan több mint 95 ezer jármű halad át, az M1-esen 68 ezer, az M5-ösön pedig mintegy 49 ezer jármű a napi átlag. A Budapesttől távolabb eső útszakaszokon azonban már lényegesen kisebb a forgalom. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében például az M30-as és Emőd közötti főútvonalon naponta átlagosan valamivel több mint 1400 jármű közlekedik. Összehasonlításképpen: a Mezőkövesdet elkerülő főúton körülbelül 4700, a Tolna vármegyei Szedrest elkerülő úton pedig mintegy 1600 jármű az átlagos napi forgalom. A miniszter szerint az adatok azt mutatják, hogy a Budapest-központúság nemcsak a vasúti, hanem a közúti közlekedésben is erőteljesen érvényesül.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
November elején rendezik a Zemplén-ralit
November 6. és 8. között megrendezik a Zemplén-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát Szerencsen és környékén, ahol eldől az abszolút bajnoki cím sorsa.A...









