Kezdőlap Helyi Esemény November elején rendezik a Zemplén-ralit

November elején rendezik a Zemplén-ralit

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

November 6. és 8. között megrendezik a Zemplén-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát Szerencsen és környékén, ahol eldől az abszolút bajnoki cím sorsa.A szervezők a szerdai közleményükben kiemelték, hogy a futam másfeles szorzóval számít bele az összetett értékelésbe, de a közönség nemcsak a legjobb magyar párosokat láthatja a Zemplénben, hanem a szlovák bajnokság résztvevőit is, a verseny ugyanis a két sorozat közös eseménye lesz.A közlemény szerint a versenyközpont az előző esztendőkben már megszokott helyszínen, a szerencsi Rákóczi-várban lesz, ahol a rajt- és célceremóniát is tartják majd. A szervízparkot az egykori szerencsi cukorgyár falai között alakítják ki.

Képforrás: zemplenrally.hu