Novemberben is több településen szerveznek véradást Zemplénben és a környező térségben. Sárospatakon, Abaújszántón, Szikszón és Kenézlőn is lehetőség nyílik arra, hogy az önkéntesek segítsenek a rászoruló betegeken. November 10-én, kedden Sárospatakon, a Vay Miklós Református Szakképző Iskolában reggel 9 órától fél 1-ig várják a véradókat. Ugyanezen a napon Abaújszántón, a Polgármesteri Hivatalban délután fél 4 és fél 6 között lehet vért adni. November 12-én, csütörtökön ismét Sárospatakon szerveznek véradást, ezúttal a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, az Eötvös út 6. szám alatt, délelőtt 9 és délután 2 óra között. November 16-án Szikszón, az Inkubátorházban délután 3-tól 5 óráig, november 17-én pedig Kenézlőn, az Idősek Klubjában délelőtt 10-től délután 4 óráig várják a segíteni szándékozókat. A vérkészítményekre folyamatosan szükség van a kórházakban, többek között műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához és különböző kezelésekhez. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmenthetjük. A vérvétel mindössze néhány percet vesz igénybe, előtte pedig egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végeznek. A véradásra érkezők ne felejtsék otthon személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat és TAJ-kártyájukat.
Kép forrása: internet







