Kezdőlap Országos Esemény-Országos Új bértáblát vezetnének be az egészségügyben

Új bértáblát vezetnének be az egészségügyben

Átlagosan 15 százalékkal emelkedhet az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2027-ben, közölte az Egészségügyi Minisztérium. A tervezett bérrendezés több mint 123 ezer dolgozót érinthet, és csaknem 192 milliárd forintot fordítanának rá. Az új bértábla a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe venné, így kiszámíthatóbbá válhat a dolgozók előmenetele. A rendszer 6 fizetési osztályból és 15, gyakorlati időhöz kötött fokozatból állna. A béremelés az ápolók, asszisztensek és gyógytornászok mellett az egészségügyi intézmények műszaki és adminisztratív dolgozóira is kiterjedne. A tárca szerint egyes munkakörökben akár 30-35 százalékos emelés is megvalósulhat, miközben senkinek nem csökkenne a jelenlegi alapbére. A változtatások célja a szakdolgozók megtartása, az egészségügyi pálya vonzóbbá tétele és a bérkülönbségek mérséklése.

Kép forrása: Átlátszó