Kezdőlap Helyi Elhunyt Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola egykori rektora

Elhunyt Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola egykori rektora

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hetvenkét éves korában elhunyt Hauser Zoltán, az egri felsőoktatás meghatározó alakja, az Eszterházy Károly Főiskola egykori rektora. A Károlyfalván született szakember 1978-tól dolgozott az intézményben, amelyet 2001-től három cikluson át vezetett. Rektori munkája alatt jelentős képzési, tudományos és infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, nevéhez kötődik többek között a Líceum nagyszabású felújítása is. Hauser Zoltán Sárospatak oktatási életében is fontos szerepet vállalt: közreműködött a Comenius Kar intézményi integrációjának előkészítésében és támogatásában. Szülőfaluja, Károlyfalva múltjának és hagyományainak megőrzéséért is elkötelezetten dolgozott. Munkásságát Eger és Sárospatak is a legmagasabb városi kitüntetéssel ismerte el.