Kezdőlap Helyi Esemény Kassán emlékeznek Rákóczira, Zemplénben folytatódik a fiatalok programja

Kassán emlékeznek Rákóczira, Zemplénben folytatódik a fiatalok programja

Több mint ötszáz résztvevőt vár Kassára november 6-án, pénteken a Rákóczi Szövetség. II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 120. évfordulója alkalmából a fejedelem nyughelyén, a Szent Erzsébet-dómban tartanak megemlékezést. Az eseményre négyszáz diák és tanár érkezik a szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteiből.
A program háromnegyed egykor óvárosi emlékező felvonulással kezdődik. Fél kettőkor szentmisét tartanak, fél háromkor pedig emlékünnepség és koszorúzás lesz a dóm külső falán elhelyezett Rákóczi-emléktáblánál.
A középiskolások hétvégi programja a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, Borsiban és Sárospatakon folytatódik, ahol a fejedelem életének és örökségének fontos helyszíneivel ismerkednek meg.