Több mint ötszáz résztvevőt vár Kassára november 6-án, pénteken a Rákóczi Szövetség. II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 120. évfordulója alkalmából a fejedelem nyughelyén, a Szent Erzsébet-dómban tartanak megemlékezést. Az eseményre négyszáz diák és tanár érkezik a szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteiből.
A program háromnegyed egykor óvárosi emlékező felvonulással kezdődik. Fél kettőkor szentmisét tartanak, fél háromkor pedig emlékünnepség és koszorúzás lesz a dóm külső falán elhelyezett Rákóczi-emléktáblánál.
A középiskolások hétvégi programja a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, Borsiban és Sárospatakon folytatódik, ahol a fejedelem életének és örökségének fontos helyszíneivel ismerkednek meg.
NEKED AJÁNLJUK
Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament
A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén. A korábbi Vas megyei főügyészhelyettest 139 igen szavazattal, hat ellenében választották meg. A...







