A rendőrség felkészült a nyári időszakra. Az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében intenzív rendőri jelenléttel őrzik a strandok és szabadvízi fürdőhelyek biztonságát – mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón. Rétvári Bence rámutatott: a rendőrség munkatársai naponta többször is megfordulnak a strandokon, és a vakáció idején az iskolaőrök is jelen vannak a nyári táborokban. Hozzátette: 2010 óta már több mint 60 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon, köszönhetően annak, hogy a rendőrség a megelőzés és a felderítés terén is egyre hatékonyabb munkát végez. Rétvári Bence felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre is. Fontosnak nevezte, hogy a fürdőzők vegyék igénybe a strandokon, vízpartokon elhelyezett széfeket, és ne csak törölközővel takarják le az értékeiket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.A hivatalt 2023 végén hozta létre az Országgyűlés a nemzeti szuverenitás védelméről szóló...









