„Ez is református” mottóval egész éves tájékoztató kampányt indít a Magyarországi Református Egyház, hogy bemutassa, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek itthon és a határokon túl. Azzal indokolták a főként az online térben megjelenő kampány elindítását: remélik, hogy az idén sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot. Az egész éves ismeretterjesztő, tájékoztató kampányból a széles közönség is megismerheti azt a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkát, amelyet a reformátusok végeznek – írták. Példaként említették, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat rászorulók százezreit segíti szerte a Kárpát-medencében, az ukrajnai háború kitörése óta pedig több mint 400 ezer menekült számára nyújtott segítséget. A Bethesda Gyermekkórházban évente 190 ezer fiatalt gyógyítanak keresztyén lelkülettel, a különféle missziók pedig már eddig is több tízezer embernek segítettek szabadulni valamilyen függőségükből.
NEKED AJÁNLJUK
Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió...