Kezdőlap Országos Sport-Országos Terepkerékpár-vb – Vas Blanka győzelmi eséllyel száll harcba

Terepkerékpár-vb – Vas Blanka győzelmi eséllyel száll harcba

Vas Blanka győzelmi eséllyel száll harcba a hétvégi terepkerékpáros világbajnokságon Franciaországban. Az ország észak-keleti részén található helyszínen szombaton rendezik a női versenyt. Az MTI egy szakportálra hivatkozva azt írta: a négy legnagyobb esélyes közé sorolták a 23 éves magyar bringást, aki harmadik helyen zárta a világkupa összetettjét. A befejezés ráadásul kifejezetten jól sikerült a szakágban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Vasnak: Belgiumban győzött, majd Hollandiában második lett. Az utánpótlás-korosztályokban négy magyar áll rajthoz a hétvégén: Vas Blanka öccse, a felnőtt magyar bajnok Vas Barnabás, illetve Takács Zsombor az U23-asok között, tőlük Dér Zsolt reális célnak tartja, hogy az első tíz-tizenöt környékén érjenek be.