Írásos feljegyzés bizonyítja, hogy i.e. a 3. században is kérték a közönséget, hogy ?üssék a kezüket?, vagyis tapsoljanak. Persze más, mára már furcsa szokások is voltak.
Kisgyerekként rájövünk, hogy a tenyér összecsapása hangot ad ki, hogy a hangos beszéd, a tárgyak mozgatása is felkelti az ember figyelmét. Mindezeket pedig az előadásokon is előszeretettel használták, hiszen el is várták a közönségtől, hogy előadás közben a néző kimutassa reakcióját.
Napjainkban csendben végig üljük az előadást, megtiszteljük a színészeket, előadókat azzal, hogy nem zavarjuk meg a produkciót, régen viszont teljesen máshogy nézett ki egy műsor. A fütyülés és a bekiabálás is része volt, sokszor még a darab menetét is meghatározta a közönség reakciója, döntése. A rómaiak tógákat, ételt dobáltak a színpadra, kitartott hüvelykujjal jelezték véleményüket.
Akkoriban jelent meg Plautus vígjátéka, a Valete et plaudite! (Ég veletek és tapsoljatok!), melyben a leköszönő színész még kérte is a nézőket, hogy hangoskodjanak, tapsoljanak a kezükkel.
A csendben ülő közönség csak a 20. századtól volt megszokott az előadásokon.
forrás: agytoro.hu
