Az Izraelben felfedezett tekercs két korabeli adócsalóról és hamisítóról szól.
Sikerült megfejteni egy 1900 éves, Izraelben feltárt, a római megszállás idejére datálható bírósági ügy tekercsét ? számol be a Live Science. A lelet értékes bepillantást enged a korabeli büntetőügyekbe és rabszolgatartásba.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) egyik munkatársa, Hannah Cotton 2014-ben a holt-tengeri tekercsek raktárában rendezte az iratokat, amikor egy igen hosszú papiruszra bukkant. Mint kiderült, a szöveg az arábiai nabateusok nyelvén íródott.
Az elkövetkező évtizedben a szakértő összeállított egy csapatot, a cél az volt, hogy megfejtsék a 133 soros szöveget, amely jogi eljárásokat részletez. Eredményeiket a közelmúltban tanulmányban mutatták be.
A kutatók megállapították, hogy a papirusz olyan feljegyzéseket tartalmaz, amelyeket egy ókori ügyész használhatott a római tisztviselők előtt zajló per előkészítéséhez Hadrianus császár uralkodása idején (i. sz. 117-138) és az i. sz. 132-ben kezdődött zsidó Bar Kohba-felkelés előtt.
Avner Ecker, a Héber Egyetem
szakembere és a csapat tagja szerint ez Júdea legjobban dokumentált
római bírósági ügye Jézus perén kívül.
A papiruszon említett eljárás főszereplője egy Gadalias és egy Saulos nevű személy, akik rabszolgák eladásával és felszabadításával kapcsolatos dokumentumokat hamisítottak, ezzel kerülve meg az adófizetést. A római jog szerint a hamisítást és az adócsalást súlyos büntetéssel, akár halállal sújtották.
A dokumentum tartalmazza a tárgyalás sietve összeírt jegyzőkönyvét és az egyik ügyész társának szóló, a stratégiát részletező feljegyzéseit. A papiruszból sajnos jelentős részek hiányoznak, ami megnehezíti az értelmezést, az például nem derül ki, hogy a vádlottak római polgárok voltak-e.
A lelet ennek ellenére eldönti a kérdést, hogy a korabeli zsidóknak lehettek-e rabszolgáik. Az irat arról árulkodik, hogy legalább egy, Saulost és apját magába foglaló zsidó család több rabszolgát is birtokolt, azt viszont nem tudni, hogy ezek a szolgák zsidók voltak-e.
A tekercsből nem derül ki, hogy hogyan zárult az eljárás, amelyet végül a római hatalom elleni Bar Kohba-felkelés-lázadás szakított félbe.
forrás: ng.24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...