A Groovehouse énekesnőjének párja, Krisztián is nagyon szeretne apa lenni.
Szerelem ide, közös jövő oda, Judynak és párjának, Krisztiánnak eszében sincs elvárásokkal nyomasztani a másikat. Sem a gyűrű, sem a közös baba tekintetében. ?Hogy őszinte legyek, én sosem voltam házasságpárti. Nem ellenzem, de soha nem is motivált. Ugyanakkor ha valaha valakit egyszer mégis elveszek, az biztos, hogy Judy lesz. És ha ez valamikor napirendre kerül, akkor az is biztos, hogy előbb csinálnék egy tengerparti esküvőt, mint itthon egy hagyományosat ? árulta el Judy párja, Krisztián, akit a gyerektéma már egy fokkal jobban izgat, és az sem zavarja, hogy párja elmúlt ötven. ? Bennem van, hogy szeretnék gyereket Judytól, de ha úgy hozza a sors, hogy nem lesz, nálam az sem indok a kenyértörésre. Ugyanis én tudom, hogy ő nyitott rá, és nekem ez már önmagában elég. Egyébként esélyt is adunk ennek, viszont nem hibáztatnám őt, ha az élet nem úgy hozza. Már a legelején tisztáztuk, hogy ki hogyan gondolkodik ebben a témában. Nem is lennénk együtt, ha ebben nem volna teljes az egyetértés? ? vallja be. ?Igen, én úgy állok hozzá, hogy nagyon szeretnék, szeretnénk kisbabát, Maja pedig kis testvért ? tette hozzá Judy. ? De meglátjuk, a sors mit szánt nekünk??
forrás: story.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...