Kiemelkedő sikerek köthetőek magyar tudósokhoz, feltalálókhoz, de sokszor elég egy jó ötlet is, ami ismét kiemeli nemzetünket. Ilyen Illy Ferenc receptje is.
1914-ben sorozták be az osztrák-magyar hadseregbe, harcolt a krasniki és az isonzói csatában is. Mindezek után Triesztben maradt, ahol szerelembe esett egy olasz zongoratanárnőbe, majd feleségül is vette.
Első komolyabb munkalehetőséget egy kakaó- és kávékereskedéssel, -pörköléssel foglalkozó cégnél találta, ahol elkezdte foglalkoztatni az a gondolat, hogy hogyan lehetne megőrizni egy megfelelő csomagolással a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját. Így alkotta meg a légmentesített vákuumcsomagolás kezdeti megoldásait.
Ezzel nem állt meg, ugyanis 1933-ban saját céget indított Illycaffé névvel, majd 1935-ben egy újabb találmánnyal állt elő. Gépész tudását használva összeállított egy automata eszpresszó kávégépet.
Akkoriban kétféle kávét készítettek. Törökösen, vagyis egyszerű forrázással, vagy kotyogóval, amit Luigi de Ponti találmánya alapján Alfonso Bialetti kezdett gyártani.
Ezek mellett újdonságnak számított a kávégép által előállított rövidebb riserettótól a lazább mungón át a cappucinóig, valamint a macchiató. Az lly Ferenc által készített masina az Illetta nevet kapta, melynek terméke alapja lett az olasz presszókávé készítésének.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt egy turista, aki hét métert zuhant a római Pantheon faláról
Meghalt egy japán turista, aki péntek este lezuhant a római Pantheon faláról. A 70 éves férfi hétméteres magasságból esett az árokba. A kiérkező tűzoltók...







