Kezdőlap Helyi A Roma Police Café legutóbbi programja vármegyénkben a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon zajlott

A Roma Police Café legutóbbi programja vármegyénkben a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon zajlott

A Roma Police Café koncepcióját dr. Molnár Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának egyetemi docense és az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Oláh-Paulon László r. alezredes dolgozták ki. Legfontosabb célja, hogy lehetőséget teremtsen a rendőrök és a cigányság képviselői közötti nyílt és konstruktív párbeszédre. Erősítse a kölcsönös bizalmat és elősegíteni a közös gondolkodást, majd közös tervek kidolgozását. Közösen keressen megoldást az olyan hétköznapi problémákra, mint például a drogprevenció vagy a családon belüli erőszak. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által kidolgozott módszerhez a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott és a vármegye rendőrkapitányságain tartanak olyan találkozókat, melyre felzárkózási feladatokban érintett szociális szakemberek, a roma képviselők és a rendőrök kávéházi hangulatot idéző keretek között beszéljenek a cigányság mindennapjairól, a kriminológiai jelenségekről, problémákról és keressenek közösen megoldásokat a feltárt helyzetekre. A program legutóbbi találkozója a Sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon zajlott. Az eseményen Polyák Ferenc rendőr főhadnagy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a Roma Police Café jelentőségét a roma lakosság és rendőrség közötti kommunikáció zökkenőmentessé tételében fogalmazta meg.