A madridi autonóm tartomány úgy döntött, hogy a központi kormánytól kéri 116 településének katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítását az utóbbi hetek heves esőzései és áradásai miatt. A spanyol meteorológiai szolgálat szerint a régióban az idei volt az eddigi legcsapadékosabb március, mert az egymást követő nagy kiterjedésű viharok mintegy három hétig tartó, szinte szüntelen esőzéseket okoztak. Ezalatt több mint ezer káreseményről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, magán- és köztulajdonban egyaránt keletkeztek károk. A tartomány autonóm kormánya 10 millió eurót tett elérhetővé a 20 ezernél kevesebb lakosú települések számára, hogy az önkormányzatok mielőbb intézkedhessenek. Az összegből egyenként 200 ezer eurót fordíthatnak épület-karbantartási, állagmegóvási és javítási munkákra. A régió vezetése úgy véli, ennél sokkal több anyagi segítségre van szükség a teljes helyreállításhoz, ezért kéri az állam segítségét.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









