Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos A nyár után is számítanak a diákokra a munkáltatók

A nyár után is számítanak a diákokra a munkáltatók

Egyre több munkáltató tervezi a diákok foglalkoztatását a nyári hónapokat követően is ? közölte a Mind-Diák Szövetkezet.
Tapasztalataik szerint csökken azoknak az állásoknak a száma, amelyek kizárólag a nyári szezonra szólnak. Sok vállalat már eleve úgy tervez, hogy a jól teljesítő diákokat szeptembertől is visszavárja, rugalmas, tanulmányok mellett is végezhető munkakörökbe.
A szövetkezet szerint nemcsak a nagyvállalatok, hanem egyre több kis- és középvállalkozás is nyitott a diákok alkalmazására adminisztratív, pénzügyi, informatikai, mérnöki vagy ügyfélszolgálati területeken.
A nyári diákmunkák többsége továbbra is a turizmushoz, a vendéglátáshoz és a kereskedelemhez kapcsolódik. Nagy a kereslet többek között pénztárosok, árufeltöltők, bolti kisegítők, gyorséttermi dolgozók, valamint strandokon, szállodákban és fesztiválokon dolgozó diákok iránt.
A Mind-Diák Szövetkezet adatai szerint az átlagos bruttó órabérek idén 2200 és 2500 forint között alakulnak, de egyes speciális munkakörök ennél magasabb fizetést is kínálnak. A diákok havi keresete a ledolgozott óráktól és a munkakörtől függően akár az ötszázezer forintot is meghaladhatja.