A spanyol trónörökösnő befejezte egyéves haditengerészeti kiképzését. Ősztől a légierőnél folytatja katonai tanulmányait – közölte a spanyol királyi ház. A 19 esztendős Leonóra, mint a spanyol haderő leendő főparancsnoka, ahogy egykor édesapja, 6. Fülöp király, középiskolai tanulmányai végeztével hároméves katonai kiképzésen vesz részt. Az első évben a szárazföldi erőknél kapott oktatást, a másodikban a haditengerészeti akadémián. Képzése részeként 75 társával együtt fél évet töltött a vitorlás kiképző fedélzetén, amely Dél-Spanyolország kikötőjéből indulva számos dél- és közép-amerikai országot érintve tette meg útját. Visszatérve Spanyolországba az újoncokat, köztük Leonórát is, ünnepélyesen kadétokká avatták, de a trónörökösnő, a szokások alapján haditengerészeti érdemkeresztet is átvehetett édesapjától.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









