Kezdőlap Helyi Kultúra Az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Óvoda gyerekei látogattak el a helyi zeneiskolába

Az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Óvoda gyerekei látogattak el a helyi zeneiskolába

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola időnként kitelepül hangszeres bemutatókat tartani Sátoraljaújhely óvodáiba, azonban olyan alkalmak is vannak, amikor az iskola fogad óvodáscsoportokat. Most az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Óvoda zenei tehetségműhelyének hét nagycsoportosa kapott ízelítőt az oktatott hangszerekből, melyeket nem csupán az zenepedagógusok, hanem azon növendékek mutatták be, akik nemrég még óvodába jártak. A gyerekek számára igazi élmény egy ilyen látogatás, mondta el rádiónknak Pásztor Zoltánné óvodapedagógus.
A zene szerepe a fejlődésben tudományosan is bizonyított, ezért sok szakember ajánlja a hangszeres tanulást már kis kortól kezdődően. Kodály Zoltán szavaival élve: ezt soha nem lehet elég korán elkezdeni.