Május hatodikán kezdődtek meg a kötelező tantárgyak érettségi vizsgái Magyarországon. Elsőként magyar nyelv és irodalomból írtak a végzős középiskolások. A tantárgyból középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló adott számot tudásáról országosan. Idén már az átalakított érettségi vizsgákkal találkozhatnak a tanulók, akik 2020-ban kezdték meg az új Nemzeti alaptanterv szerint tanulmányaikat. Ezen új vizsga keretében a lexikális tudásra nagyobb hangsúly kerül a korábbi évek gyakorlatától,
mondta el a Zemplén Médiacentrumnak Sebes Péter a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója, amely intézmény három osztálya teszi le idén az érettségi vizsgákat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...