Németország jelentősen bővítené az óvóhelyek és bunkerek jelenlegi hálózatát, idézte a Guardian a kormány egy magas rangú polgári védelmi tisztviselőjét. A Szövetségi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal vezetője ennek kapcsán arról beszélt, rá kell ébredni, hogy a háborús konfliktusok mennyire közel vannak, és ezek kezelésére Németország jelenleg nincs eléggé felkészülve. Az elképzelések szerint még a nyáron ki kell alakítaniuk egy tervet egymillió ember biztonságos elhelyezésére. Ehhez meg kell vizsgálni a lehetséges helyszíneket: alagutakat, metróállomásokat, mélygarázsokat és középületek pincéit. Erre azért van szükség, mert az új óvóhelyek kialakítása egy sokkal időigényesebb és költségesebb folyamat, márpedig a hivatal vezetője szerint most versenyt futnak az idővel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









