Letartóztatták azt a 25 éves nőt, aki a gyanú szerint megölte kéthetes gyermekét Nagydorogon ? közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség. A Szekszárdi Járásbíróság szombaton rendelte el a nő letartóztatását egy hónapra.
A gyanúsított augusztus 20-án jelentette be a rendőrségen, hogy rosszul lett séta közben, elájult, és mire magához tért, a babakocsiból eltűnt a csecsemője. A rendőrök még aznap megtalálták a kisfiú holttestét egy földút mellett. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megerősítette: a gyermek halálát idegenkezűség okozta.
Az ügyészség szerint az eljárásban a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása indokolt, a nő emberölés miatt akár életfogytiglani büntetést is kaphat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megújult a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templom
Lezárult a sátoraljaújhelyi Szent Miklós püspök Görögkatolikus Templom felújítása. A több mint egy éven át tartó folyamat végét püspöki szent liturgiával ünnepelte meg a...







