Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja – jelentette be közleményében az Agrárminisztérium. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, bárki tehet vételi ajánlatot. A szántó, a rét és a legelő művelési ágú területek mellett a vegyes művelési ágú földrészletekre is lehet licitálni. Mint közölték, az árverések lebonyolítására november 3. és november 14. között kerül sor. Ezek időpontjáról és helyszíneiről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást, amelyek már elérhetők a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős Agrárminisztérium honlapján.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









