Donald Trump rendeletet ír alá a vényköteles gyógyszerek árának a csökkentéséről, a „legkedvezőbb elbánás” politikájának a bevezetéséről a gyógyszerárak szabályozásában – jelentette be az amerikai elnök a közösségi médiában. A világ évek óta azon töpreng, hogy miért drágábbak az Egyesült Államokban a vényköteles gyógyszerek és gyógyszerkészítmények, mint bármely más országban, olykor akár ötször-tízszer drágábbak, mint ugyanazok a gyógyszerek, amelyeket pontosan ugyanabban a laboratóriumban vagy gyárban, ugyanazon vállalat gyárt – fogalmaz Donald Trump a bejelentésében. A gyógyszergyárak évekig azt mondták, hogy ez kutatási és fejlesztési költség – írja Trump. Bejelentette, a vényköteles gyógyszerek és gyógyszerkészítmények ára így szinte azonnal 30-80 százalékkal csökkenni fog. Az árak világszerte emelkedni fognak azonban ennek kiegyenlítésére.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









