Kezdőlap Országos Oktatás-Országos Elindította országos tanszergyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat

Elindította országos tanszergyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Radírozzuk ki a különbségeket program célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakezdéssel járó kiadásait – ismertették a szervezők az MRSZ országos logisztikai központjában. Dobis-Lucski Zsófia, a Tiszántúli Református Egyházkerület kommunikációs vezetője a helyszínen azt mondta, abban hisznek, hogy a nehéz helyzetben élő gyermekek számára az iskola és a tanulás lehet az a kiugrási pont, amellyel megváltoztathatják és jobbá, biztosabbá tehetik a jövőjüket. A tanszergyűjtés pénzügyi felajánlással is támogatható egészen a nyári szünet végéig, az így a befolyt összegből a szeretetszolgálat munkatársai vásárolják meg a diákok számára a szükséges tanszereket. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldésével, online bankkártyás fizetéssel az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat bankszámlaszámára- írták.