Magyarország és Franciaország stratégiai fontosságú területeken erősíti tovább a már most is rendkívül szoros együttműködését, például a nukleáris ipar, az európai gazdák megóvása és a hadiipar fejlesztése terén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a francia kollégájával folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy a két ország között számos stratégiai fontosságú területen van egyetértés és együttműködés. Ilyen a nemzeti szuverenitás fenntartásának fontossága, az európai versenyképesség helyreállítása és az európai védelmi ipar megerősítése. Emellett fontos együttműködési terület lesz a jövőben az űripar is, mivel nemrégiben fejeztünk be egy sikeres űrmissziót, a magyar vállalatok pedig szorosan együttműködnek egy világpiacvezető francia űrkutatási űripari vállalattal, amelynek beszállítói közé is be tudtak kerülni – folytatta.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









