Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot – írja a Balla Ingatlan az elemzésében. Az első részbe tartoznak a 3 százalékos, állami kamattámogatású hitel feltételeinek megfelelő kisebb, jó állapotú lakások. A második szeletbe a nagyobb alapterületű, vagy kisebb, de rosszabb állapotú ingatlanok kerülnek, amelyekre még éppen igénybe vehető az Otthon Start. A harmadik szegmensbe viszont azok az ingatlanok tartoznak, amelyek egyáltalán nem férnek be a támogatott hitel keretei közé. Az ingatlanközvetítő cég rámutat, amint várható volt, a 3 százalékos hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok esetében az állami támogatással való érintettség tovább emelte az árakat, így az első csoportba tartozó kis alapterületű, jellemzően másfélszobás panel- és téglaépítésű lakások négyzetméterárai megközelítették az 1,5 millió forintos felső árkorlátot ezekben a kerületekben. A nagyobb alapterületű ingatlanoknál természetesen erre nem került sor, már csak azért sem, mert további áremelkedés esetén átlépi az ide tartozó ingatlanok négyzetméterára a támogatásnál meghatározott felső határt.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









